Turay Alfréd
(Elhangzott a Szegedi Hittudományi Főiskola 1999. évi ünnepélyes tanévnyitóján.)
Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épületes – írja Pál apostol a korintusi híveknek (1 Kor 10,23). Ezúttal a keresztény liberalizmusnak e tömör jelmondatát kívánom az évnyitó és az előttünk álló tanulmányi esztendő mottójává tenni.
Minden szabad nekem. Az ember méltóságára, félelmetes lehetőségeire utalnak e szavak. Isten szabadsággal ajándékozta meg teremtményét. Ez az adomány a korlátozó tényezők ellenére is hatalmas: az ember azt teheti önmagával, amit akar. Gondosan építgetheti örök boldogságra hívott személyiségét, de a bűn vonzásának engedve önmaga pusztítójává is válhat. A szabadság ajándékával, e drága és félelmetes kinccsel vágunk neki az előttünk álló tanévnek. A hittanári, a szerzetesi vagy a papi hivatásra készülő hallgató megteheti, hogy felhasználja az értékes időt, becsülettel készül vizsgáira, képzi önmagát, elsajátítja a különféle teológiai modelleket, és életvitelét hivatásával összhangba hozva megőrzi az intézet fegyelmi rendjét. Arra is lehetősége van azonban, hogy felületesen kezelje tanulmányait, csupán a minimális követelményeknek tegyen eleget a beszámolókon, és a helyesen felfogott szabadság helyett szabadosan élje életét.
Megfontolandó azonban, hogy nem minden használ, nem minden épületes. Isten öröktől fogva megálmodta lényünket: csodálatos tervet, vázlatot készített mindannyiunk személyiségéről, és azt kívánja, hogy ezt az életünkbe szőtt tervet fölfedezve szabadon valósítsuk meg ránk vonatkozó álmát. S ebből a szempontból már egyáltalán nem mindegy, mire használjuk szabadságunkat. Ha az evangélium alapján tájékozódunk, olyan szilárd egzisztenciát építhetünk, amely be tudja majd fogadni az Istennel való találkozás leírhatatlan örömét. Ám ha elutasítjuk az isteni tervet, ha visszaélünk szabadságunkkal, Isten közelsége romhalmazzá változtatja majd belső emberségünk építményét. Mindez a kispap, a szerzetesnövendék és a világi hallgató számára is érvényes. Mindenkinek úgy kellene élnie szabadságával, hogy csak az épületes elemeket illessze be belső emberségének házába. Ezért valamennyiüket nyomatékosan kérem, vegyék komolyan teológiai stúdiumaikat, okosan válogassák ki a megismert teológiai rendszerek közül azokat, amelyek megfelelnek az egyház kétezer éves hagyományának és alkalmasak arra, hogy megfelelő választ adjanak a globalizáció korának intellektuális kihívásaira. Ehhez hasonlóan azt is kérem, mindenki úgy alakítsa életvitelét, hogy az valóban tanúságtétel legyen hivatásáról és a kereszténység képviselte reményről.
Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épületes. A mottó megismétlésével az 1999/2000-es tanévet ünnepélyesen megnyitottnak nyilvánítom, és mindenkinek jó munkát, istenáldotta ‚önépítést’ kívánok.