Istent kereső filozófusok

„A teodicea a görög theosz (isten) és dikaiószisz (igazolás) szavak összetételéből eredően a filozófiai istentant jelenti. A teodicea szó a skolasztikus filozófiának azt az ágát jelöli, amely az ész természetes fényében vizsgálja Isten létének és mibenlétének kérdését.”
(Idézet a Bevezetésből)

 

 

„A teodicea filozófiai tudomány, azaz különbözik a szaktudományoktól (fizika, biológia, vallásszociológia, valláslélektan stb.). Ha a világ létezőinek és a világ rendjének van valamiféle isteni alapja, ezt a végső alapot csak a filozófia tág horizontjában és csak filozófiai módszerrel fedezhetjük fel. A szaktudományok tematikus és módszertani korlátaik miatt sosem érhetik el a végső alapot, és így elvileg közömbösek az istenproblémával szemben.

A filozófiai istentan a bölcselet többi ágától (ontológia, kozmológia stb.) is különbözik. Minthogy a filozófiának az a feladata, hogy a lehető legátfogóbb horizonton értelmezze a valóságot, a végső alap problémáját valamennyi bölcseleti ág érinti. A teodiceában azonban kifejezetten a végső alap feltárására és természetének »megrajzolására« helyeződik a hangsúly.

A teodicea különbözik a teológiától. Jóllehet mindkét tudomány az Isten létének és természetének kérdésével foglalkozik, a teológus olyan előfeltevésekből indul ki (Isten van, a Szentírás Isten szava stb.), amelyeket a filozófusnak módszertani meggondolások miatt zárójelbe kell tennie. A bölcselőnek csak olyan tapasztalatra szabad hivatkoznia, és csak olyan következtetésekkel szabad élnie, amelyeket elvileg mindenki – még a nem hívő ember is – beláthat. A teodicea és a teológia különbségét régebben úgy fogalmazták meg, hogy a filozófiai istentan az ész természetes fényében vizsgálja a végső alapot, a teológia pedig a hit megvilágította ész fényében.”
(Részlet a Bevezetésből)

 

Tartalom

Bevezetés

I. ISTEN LÉTE

1. Az „ontológiai” istenérv

2. A „mozgásból” vett istenérv

3. A létesítő okok sorából vett istenérv

4. A létezők esetlegességéből kiinduló istenérv

5. A tökéletességi fokozatokból vett érv

6. A célirányosságból vett istenérv

7. Az emberi szellem dinamizmusából kiinduló istenérv

8. Az erkölcsi kötelezettségből kiinduló istenérv

II. ISTEN MIBENLÉTE

9. A tiszta valóság mint az önmaga által szubzisztáló lét személyes teljessége

10. Isten korlátlan tökéletessége, végtelensége és felfoghatatlansága

11. Isten egyszerűsége, változatlansága és mérhetetlensége

12. Isten egyetlensége, örökkévalósága és mindenütt jelenvalósága

13. Isten teremtő, létben tartó és együttműködő tevékenysége

14. A világra vonatkozó isteni tudás, akarat és gondviselés