Ortensio da Spinetoli: Máté

Az egyház evangéliuma

„Máté szívéhez két téma áll közel: Krisztus és az egyház. Párbeszédeinek szokványos résztvevői: a zsinagóga és a közösség. Az egyiket arra buzdítja, fogadja el Isten akaratát, vagyis az idők jeleit, a másikat pedig arra, hogy maradjon hűséges hivatásához.”
(Idézet A szerző előszavából)

 

 

„Ortensio da Spinetoli Matteo című műve öt kiadást ért meg Olaszországban. Az olvasó a mű negyedik kiadásának magyar fordítását tartja kezében.
Az olasz kapucinus szerző személye nem ismeretlen hazánkban. A Lukács evangéliumához írt kommentárja 1996-ban jelent meg az Agapé kiadó gondozásában.
A szerző műve hűségesen követi a II. Vatikáni Zsinat tanítását. Bibliamagyarázatában elsősorban a történeti-kritikai módszert követi. Erről a bibliaértelmezési eljárásról a Pápai Bibliabizottság 1993-ban kiadott dokumentuma a következőket írja: „nélkülözhetetlen módszer régi szövegek jelentésének tudományos kutatására. Mivel »a Szentírás Isten szavaként emberi nyelven« minden részében és forrásában emberi szerzők által fogalmazódott meg, valódi megértése nemcsak, hogy megengedi e módszert, hanem inkább megköveteli alkalmazását” (L'interpretazione della Bibbia nella Chiesa, Roma, 1993.).
Spinetoli szentírás-magyarázatában időnként erőteljesen érezhető Bultmann hatása. Ezért egyes állításai talán meglepően hangzanak a katolikus olvasónak. Ugyanakkor ez az írás mélységes hitről, a feltámadt Krisztus iránti elkötelezettségről is tanúságot tesz. Ezért bátran ajánljuk minden magyar olvasónak, aki a szerző nyomában járva vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy a Máté evangéliumában megfogalmazódó isteni üzenet teljesebb megértésére juthasson.”
(A fordító előszava)


A szerző, Ortensio da Spinetoli († 2015; világi nevén: Ortensio Urbanelli) 1949-ben lépett be a kapucinusok rendjébe. Felsőfokú tanulmányait Freiburgban és Innsbruckban végezte. Ezt követően Ószövetséget és Újszövetséget tanított a loretoi Teológiai Főiskolán, majd a római Ateneo Antonianum Egyetemen. Bibliakutatói és exegetikai tevékenységét ma is folytatja. – Főbb művei: Itinerario spirituale di Cristo (3 kötet, Cittadella Editrice, 1974), Luca, il Vangelo dei poveri (Cittadella Editrice, 1982), I consigli evangelici (Edizioni Dehoniane, 1990), Matteo, il Vangelo della Chiesa (Cittadella Editrice, 1993).

 

Spinetoli, Ortensio da – (ford.) Turay Alfréd: Máté. Az egyház evangéliuma. (Scriptura 1.), Agapé, Szeged, 1998.

Új kiadás 2020.